Nagyon szeretek kirakózni. Ha meglátok egy puzzle-t, kimondottan meg tudom kívánni. Általában 1000 vagy 1500 db-osat szeretek rakni. Sokáig tart, de méretük még átlátható.
Bármi is szól közben a háttérben, mivel a kirakásra koncentrálok, kizárom a külvilágot nagyjából. Persze, ha úgy jön ki, szeretek közben beszélgetni is. De amikor semmi másra nem kell odafigyelni, egészen varázslatos dolog történik. Ahogy rakom a darabokat egymás után, és egyre inkább kép lesz belőle, úgy szárnyalnak a gondolataim a fejemben, és egyre előrébb jutok.. egyre jobban áll össze a fejemben egy csomó minden. Dolgozom fel az életemet, miközben következtetek, előre gondolkozom, rakom össze.... .... rakom össze magamat. Ilyenkor érzem igazán, hogy mindig van előre. Mindig van tovább. Még akkor is, ha épp régi emlékek között bolyongok. :)
Mégiscsak szép az élet. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.